A menopauzáról sokáig leginkább a hőhullámok, az alvászavar vagy a hangulatingadozás jutott eszünkbe, pedig az ösztrogénszint változása az intim területeket is érintheti: megváltozhat a hüvelyflóra, jelentkezhet szárazság, égő vagy csípő érzés, fájdalmas együttlét, sőt olyan húgyúti panaszok is, amelyeket elsőre könnyű fertőzésnek gondolni. Hogy ne érjenek senkit váratlanul a tünetek, érdemes felvértezni magunkat néhány hasznos információval!
Dr. Czébely-Lénárt András nőgyógyász, a Nődokik egyik alapítója az Az Én Kék Zónám új epizódjában arra hívja fel a figyelmet, hogy a változókor egyik fontos felismerése éppen az, hogy a test változik, és nem feltétlenül a korábbi állapotába kell visszatérnie. Idővel azonban kialakulhat egy új egyensúly, amelyben a hüvelyflóra összetétele vagy pH-ja ugyan eltér a korábbitól, de nőként mégis teljesen panaszmentes élhetünk.
Az epizód egyik legfelszabadítóbb gondolata a nőgyógyásztól, hogy ötvenévesen nem kell már a húszéves testünkhöz mérni magunkat, és nem is szabad: a megváltozott testben is lehetünk egészségesek, aktívak és jól működőek.
Azoknak, akik esetleg valamilyen zavaró intim panaszt hoz a perimenopauza vagy menopauza utáni időszak, a modern orvoslás ma már szerencsére több lehetőséget is kínál a kezelésre. A 2024-ben frissített NICE-ajánlás például a menopauzával összefüggő genitourináris tünetek esetén a helyi hüvelyi ösztrogént is a kezelési lehetőségek között említi, és kiemeli, hogy abból csak minimális mennyiség jut a szisztémás keringésbe. Sőt, a 2025-ös nemzetközi menopauza-ajánlás kifejezetten hangsúlyozza, hogy a hüvelyszárazságot, irritációt, fájdalmas együttlétet és más panaszokat érdemes kezelni, mert jelentősen ronthatják az életminőséget és az intim kapcsolatokat.
A beszélgetésben ezért a hormonpótlást övező félelmekről is szó esik. Dr. Czébely-Lénárt András szerint megfelelő kivizsgálás, tájékoztatás és orvosi kontroll mellett a hormonkezelés sem „ördögtől való”, és a páciensei közül sokan számolnak be jelentős életminőség-javulásról. A legfontosabb tanácsunk most is, ahogy mindig, hogy járjatok alaposan utána a lehetőségeiteknek, mérjétek fel az esetleges kockázatokat a kezelőorvosotokkal, és ne féljetek az orvostudománytól, ha az javíthat az életminőségeteken.
Hamarosan újabb tartalmakkal érkezünk, amelyek a menopauzás időszakot érintik, figyeljétek a csatornát!






